Befejeződött hát Harry Potter kalandjai. Az utolsó rész méltó lezárása a sorozatnak. Én mindegyik filmet nagyon kedveltem, persze van köztük kedvenc, és van, amelyiket kevésbé szerettem. Ezt az utolsó részt, a legjobban sikerültek közé sorolom. Nem akarom azt mondani, hogy ez a rész volt a legjobb, ez talán túlzás lenne, de mindenképp méltó befejezés.
Ahogy egyik barátom megjegyezte, David Yates Harry Potter filmjei közül ez a legerősebb darab. Az előző rész kicsit lassabb, unalmasabb volt, míg a Főnix Rendje és a Félvér Herceg nem volt képes két-két órában visszaadni az ötszáz oldalas kötetek tartalmát. Én mindenképp egy rendezői pályafutás fejlődését látom benne. Yates, a Harry Potter filmek előtt csak TV-filmeket és sorozatokat rendezett. Első mozifilmje a Főnix Rendje volt. A Halál Ereklyéi 2. rész így a negyedik filmje, és mostanra forrt ki igazán a tehetsége a rendezőnek.
A film a hetedik könyv második felét mutatja be nekünk. Pontosabban inkább a könyv utolsó harmadát. Mivel én olvastam mindegyik könyvet, ezért az utóbbi filmeket már úgy néztem meg, hogy ismertem a történetet. Persze eme utolsó film előtt érdemes lett volna újranézni az előző részt, mert kicsit elfelejtettem már mi minden történt benne, de szép lassan beugrottak az emlékek, ahogy haladtunk előre a történetben. Mivel az első néhány filmet előbb láttam, mint olvastam a könyveket, így olvasás közben már a film szereplőit képzeltem el magamban. Potter-t Daniel Radcliffe-ként képzeltem el, ahogy Piton-t Alan Rickman-ként, Voldemort-ot pedig pont úgy, ahogy Ralph Fiennes-t elmaszkírozták. Érdekes hát összevetni a fantáziámban megjelent - olvasás közben kialakult – képet, a filmmel. Nehéz így utólag visszagondolni, de mégis valahogy én is így képzeltem el a könyv végét. Ez azt jelentheti, hogy sikeres volt az adaptáció. Tényleg visszaadta a könyv hangulatát, történetét. Hű volt a történethez. Azok, akik azért panaszkodtak az előző filmekre, mert nem adták vissza minden elemét a könyvnek, most boldogabbak lesznek. Persze, itt is kimaradt néhány dolog - higgyük el, lehetetlen egy 700 oldalas könyvet, még két, bő-két órás filmben is összesűríteni – de minden, ami igazán fontos volt, benne van a filmben is. Nem sok átírás történt, talán egy-két jelenetet nem mutattak direktben, amit a könyv jobban kidolgozott.
A színészek ugyanazok, akik eddig is játszottak a filmekben. Az Angol filmszínház színe-java. Ralph Finnes (Voldemort), Michael Gambon (Dumbledore), Alan Rickman (Piton), Helena Bonham Carter (Bellatrix), és még sokan mások. A fiatal színészek is belejöttek szerepükbe, és mindenki olyan, amilyen a könyvben a karaktere: Daniel Radcliffe (Harry), Rupert Grin (Ron), Emma Watson (Hermione), Tom Felton (Draco), Matthew Lewis (Neville). A színészvezetéssel eddig sem volt probléma, és most is jó.
A látvány Pazar lett. Főleg a Roxfort ostroma. Felvonultat mindent a CGI stáb, amit a könyvben olvashattál. Jó hosszúra sikeredett ez az ostrom, de még nem unalmas. Amúgy a csúcspont nem a film legvége. Ez néhány embert zavarhat, hiszen a film csúcspontja az utolsó 20 perc előtti csatajelenet. Ez a könyvben is így volt, nem a legvége a csúcspont. De gondoljunk csak a Gyűrűk Urára, ott is a Vulkán jelenet – ami a film/könyv csúcspontja – után még közel egy óra jelenet következik, míg a könyvben még Megyét is felszabadítják. Ennek tudatában szerintem ez nem jelent problémát, hogy nem a film végén van a „katarzis”.
Az utolsó rész lett a legborongósabb. Az elsők még nagyon gyerekfilmek voltak, de ahogy haladtunk a vége felé egyre sötétebb meséket kaptunk. A domináns színek a szürke, és sötétkék. A zene minimalista, sok jelenetben síri a csend. Szerencsére a közönség az előadáson szintén síri csendben követte az eseményeket így a hatás remek volt. Ha néhány idióta beleröhögött/poénkodott volna – ahogy volt már rá példa – vagy zacskócsörgés lett volna a háttér, biztos nem ennyire jó megoldás, de itt-most működött. A film szentimentális. Sok a búcsú jelenet, és sok minden kiderül, amit eddig nem tudtunk. Úgymond az írónő elvarrt minden szálat. A lányok, akik még nem olvasták a történetet, vigyenek magukkal sok zsebkendőt. Nincs eltúlozva a szentimentalizmus, EMO-sok még nem vágnák fel ereiket, de mindenképp a leglelkizőbb rész a lezárás.
Lezárásként annyit mondanék, hogy aki eddig is végig követte Harry történeteit és élvezte a filmeket, az ezt is nagyon fogja szeretni, sőt sokaknak ez lesz a kedvenc része. Akik nem szerették eddig sem J.K. Rowling meséjét, azok nem most fognak ráfüggeni, ez is biztos.
Sokan kérdezték vajon lesz folytatás? Az írónő valamikor azt nyilatkozta, hogy nem akarja folytatni Potter történetét, és inkább felnőtt regényeket szeretne írni. De már olyan pletykát is hallottam, hogy interneten fog folytatást publikálni több részletben. Egy biztos, ha az írónő tovább ír, akkor hamarosan film is lesz, hiszen anyagilag talán a legjövedelmezőbb film eposz, amit valaha készítettek.
Box-office: Eddig azt mondtam volna, hogy körülbelül annyit hoz a konyhára, mint az előző epizód hozott. Az közel 1 milliárd dollárt termelt világ szerte, majdnem 300 milliós amerikai bevétellel. Viszont már láttam a pénteki bevételét a filmnek, és világrekord, ennyi pénzt soha semmilyen film nem keresett még egy nap alatt. Az eddig csúcstartó Alkonyat: Új Hold film 72 millióját még megfejelte 20 millióval. Biztos vagyok benne, hogy messze egy milliárd felett keres majd. Akár a Titanic 1,6 milliárdját is megközelítheti. Persze az Avatar még messze lesz.